Magyar Tannyelvű Magán-szakközépiskola

Stégmár Tamás

Hová jutottam:
25 évesen van egy kft.-m, egy fuvarozó cég, amely expressz fuvarozással foglalkozik Európa területén. A cégben per pillanat 15-en dolgozunk, abból 12 sofőr, és hárman - plusz a feleségem vagyunk az irodában, aki köztudottan szintén ide járt iskolába. Ezenkívül, aki az irodában van, Jócsik Adrián szintén bodoki diák volt, ő a speditőröm, illetve lassan vezető speditőröm, mert kap egy beosztottat. Továbbá van ott egy üzletkötő, akinek az a dolga, hogy az új ügyfeleket keresse fel és biztosítsa arról, hogy mi vagyunk a legjobb fuvarozási lehetőség a számára...

A 12 autó a környéken a legsokrétűbb autópark, nekünk van a legtöbb fajta autónk, mindenféle árrelációkban, árkategóriákban, súlymennyiség kategóriában, amit el lehet képzelni. Ezenkívül ebben az évben lesz még két új autó, jövőre kb. 3-4 új autó lesz még. Maga a kft. jövőre lesz 4 éves májusban, fuvarozással összesen 5 éve foglalkozom.

Ami a magánéletemet illeti, 25 éves nős ember vagyok, van egy egyéves kisfiam, épül a házam, és élem nyugodt kis életemet, már amennyire nyugodtnak lehet mondani (mosoly).
A cégről még annyit, hogy évente ilyen 700000 €-s forgalmat generál, minden évben többet, idén szerintem ez ilyen 850000 lesz, jövőre 1 millió fölé akarunk kerülni, úgyhogy szerintem egy elég jól működő kis cégecske vagyunk. A tervek azok kb. olyanok, hogy 40 autós autóparkot akarunk kialakítani saját helyiségekkel – mivel jelenleg bérirodában vagyunk -, saját szervizzel, parkolókkal, raktárhelyiségekkel, stb, stb, stb. Ezek a hosszú távú tervek.

Miben segített engem mindehhez a középiskola?
Ennek van egy érdekes kis története. Amikor elkezdtem vállalkozni 2008-ban, még ide jártam iskolába, mikor megrendeltem az első autót, érettségi előtt. Mikor elkezdtem, minden úgy kezdődött, mint a mesében, volt egy nagyon tuti munkám, beültem az autóba és sofőrködtem. Ez pont 2008-ban volt, mikor aztán jött a krízis, estek a munkáim, igazából esett minden, maradt a lízing, meg mellette egymillió kiadás, és igazából akkor szólított meg engem a Zsolti, aki akkor nekünk előadásokat tartott az iskolában, hogy szeretne velünk beszélni, merthogy épkézláb embereknek nézünk ki, és lehet, hogy jó kis csapat lennénk. Megszólított azzal, hogy dolgozzunk együtt. Be is léptünk, elkezdtünk együtt dolgozni, és igazából az a másfél év, amit én ott dolgoztam, az mentette meg a cégemet attól, hogy becsukjam. Mert amit akkor bekerestem ezekkel a pénzügyekkel, a fizetésemnek úgy a 80%-a ment rögtön a cégembe azért, hogy ki tudjam fizetni a lízinget, a naftát, meg mindent, ami van, akkor már felvettem az első sofőrömet, hogy mellette tudjam ezt csinálni, úgyhogy igazából ez… ezen már sokszor gondolkodtam, hogy vissza lehet vezetni, hogy akkor mit minek is köszönhetek, honnan is indultam. És én ezt úgy vezetem vissza, hogy a Stigi-Trans nem lenne, ha nem találkoztam volna a Zsoltival, a Zsoltival nem találkoztam volna, ha nem járok ide, és így tovább. Azt hiszem, hogy ez a legkézzelfoghatóbb és legnagyobb segítség, s ezen kívül rengeteg minden, amiket itt tanultunk.

Nem egyszer, amikor elkezdtem vállalkozni, visszajöttem ide egy-két dolgot megkérdezni a tanároktól, főleg a szaktantárgyakból, jog, könyvelés meg ilyen, meg hogy segítsenek kicsit jobban belelátni a dolgokba, adjanak tanácsot, amivel soha nem is volt baj, mindig készségesek voltak. Igazából ez a legfontosabb, és hát, ha megint visszamegyünk arra, hogy miben segített az iskola a magánéletemben, akkor: ha nem jártam volna ide, akkor most nincs a feleségem, és ha most nincs a feleségem, akkor nincs a fantasztikus kisfiam, úgyhogy ez megint visszavezethető, hogy miben segített nekem ez a bodoki iskola, vagy maga Bodok.

Üzenet a mai középiskolás korosztálynak:
Az az egyetlen nagy üzenet, hogy az életben kell, hogy legyenek célok. Célok nélkül igazából nem érdemes semmit csinálni. Egy harmadikos-negyedikes embernek – mert az már ember, nem gyerek – egyszerűen már kell, hogy legyenek céljai és álmai. És ha ezek megvannak, akkor innentől csak meg kell tenni mindent, hogy az el legyen érve. Lehet az anyagi, nem anyagi, bármilyen cél, álom. Egyszerűen, ha valaki akarja, azt el lehet érni. Sok embernek eszébe juthat az, hogy nekem biztosan könnyű volt, mert nekem biztosan valahonnan volt nagyon sok pénzem, amikor kezdtem… Amikor kezdtem, akkor volt 60000 koronám, és hatvanezer koronámmal elmentem egy autószalonba és rendeltem egy autót 1,2 millió koronáért. Amit persze lízingre, de 300000 korona kezdőrészletet követeltek tőlem, amire én felvettem kölcsönt, a kölcsönből kifizettem a kezdőrészletet, és ezután még akkor jött a lízing havi törlesztése, ami akkor olyan 28 000 korona volt havonta. Úgyhogy azért annyira könnyű nem volt, azt senki ne gondolja, csak aki mer, az nyer.

Az én mottóm mindig is az volt, hogy a sikeres ember abban különbözik a sikertelentől, hogy eggyel többször kel fel, mint ahányszor pofára esik. Úgyhogy én ehhez tartom magam, néha nehéz, de gyorsan fel kell állni, és menni tovább. Soha nem szabad föladni a célokat, álmokat, soha, soha, semmilyen körülmények között. Igazából ez az én üzenetem.

A bodokiaknak az az egyetlen nagy üzenetem, hogy ne akarjanak dolgozni menni sehova alkalmazottként. Saját maguknak dolgozzanak, azért járnak ide, mert valószínűleg vállalkozni szeretnének, vagy legalábbis úgy gondolták vagy úgy gondolják, és ez így is legyen. Szóval a mai világban a munkásembernek jövője nincs. Aranyszabály, hogy aki dolgozik, annak nincs ideje pénzt keresni. Úgyhogy inkább, amikor befejezik az iskolát, menjenek főiskolára, de az mellett már lehet kezdeni vállalkozni. Én is vállalkoztam, jártam főiskolára, elvégeztem a főiskolát, de ez nem gátolt abban, hogy a vállalkozásom is menjen mellette. Ráadásul kettő is, ha azt vesszük. Tehát kezdjenek vállalkozni minél hamarébb, nem kell megijedni semmitől, igazából vállalkozásba bele nem halt még senki, úgyhogy hajrá. Vállalkozni kell, csak ki kell találni, hogy miben, és azután kell menni. Ennyi. Az itteni diákoknak ezt tudnám mondani.