Magyar Tannyelvű Magán-szakközépiskola

 „Na predek, za mni, tu je Pan Boch!" („Előre, utánam, velünk az Úristen”)

Kiáltja hátra roham közben Emericus Stephano piarista szerzetes tanár a 2. besztercebányai honvédzászlóalj szlovák önkénteseinek a branyiszkói csata közben.

Branyiszkó. Hát nem a magyar szabadságharc egyik fontos csatája? Mit keresnek ott szlovákok? Melyik oldalon?  És egy piarista szerzetes tanár? Hogy is hívják?  Emericus a S. Stephano Rege?

Igen. A Branyiszkói szorosban Guyon Richárd hadosztálya 1849 telén legyőzte a kiépített állásokban védekező császári csapatokat. És valóban ott harcolt a honvédseregben a szlovák önkéntesekből frissen toborzott 2. besztercebányai honvédzászlóalj és köztük tábori lelkészük. Poleszni Imre.

Hogy miért mesélem mindezt itt, Erdősi Imre sírjánál? Ez ma már bizony magyarázatra szorul.

A Görgey Artúr vezette magyar feldunai hadtest 1849 januárjában a Garam és a Vág völgyében vonult vissza az őt üldöző császári seregtestek elől. A több mint egy hónapig tartó visszavonulás végén, fárasztó menetekkel és általában vereséggel végződő kisebb összecsapások után a honvédsereg előtt két út kínálkozott kijutni a hegyek közül: a Hernád völgyén, vagy a Szepes és Sáros vármegyéket elválasztó Branyiszkó hegygerincén át. Mindkét kijáratot – a magyar seregvezér tudomása szerint – erős osztrák kötelékek szállták meg. Görgey maga, a nehezebb utat választva Branyiszkó előtt egyesítette seregeit, a szoros elfoglalását pedig a Guyon Richárd ezredes vezette hadosztályra bízta. Guyon hadosztálya jórészt újonc alakulatokból állt, melyek az eddigi összecsapások során nemigen tüntették ki magukat.

1849. január elején Guyon hadosztályával Selmecbányán állomásozott. Mivel alakulatai közül a frissen felállított második zólyom-besztercei önkéntes zászlóalj szlovák nemzetiségű legénységből állt, a selmeci piaristáktól a katonák nyelvét jól értő lelkészt kért tábori papnak. Erre a felkérésre jelentkezett önként a selmeci piarista iskola retorikatanára. Tábori lelkészként a szabadságharc végéig szolgálta a honvédsereget. Ő volt Poleszni Imre, Poleszni Ambrus cipészmester kisebbik fia, a későbbi „branyiszkói Kapisztrán,” aki a kápolnai csata után Szemere Bertalan javaslatára Erdősire magyarosította a nevét. Ő tehát az az Erdősi Imre, akinek a sírja mellett állunk most, 2014. március 15-én. És akinek nyitrai szülőházán az alábbi felirat volt egykor látható:

„Itt született 1814. nov. 4.  Erdősi Imre a branyiszkói hős pap. 
Harczriadalma között legelől járt ő a kereszttel,
hősi nevénél, ó honfi! emelj kalapot.
Szolgált Istennek, s csatasíkon küzdve honának;
megkoszorúzta nevét hála, s igaz kegyelet. / 1894. márczius 15.”

A branyiszkói csata az 1849-es téli hadjárat legfontosabb állomása volt. Görgey előzőleg szinte csapdába került egész fel-dunai hadtestével együtt, és amikor már-már kilátástalan volt a helyzete, emberfeletti munkával és magas fokú felkészültségről tanúbizonyságot téve mentette meg az osztrák gyűrűből seregét a felszereléssel együtt.

Egy lehetetlen helyzetben lévő tábornok felkészültségének, szakmai tudásának és beosztottjai elszántságának köszönhetően képes volt 165 évvel ezelőtt a már-már lehetetlen helyzetben megoldást találni. Az együtt élő népek – szlovákok és magyarok – képesek voltak egy magasabb célért, a polgári demokráciáért, szabadságért közösen harcolni. A branyiszkói csatában együtt harcolt a francia származású, Angliában született Guyon, az osztrák és szlovák felmenőkkel is rendelkező Erdősi, a besztercebányai szlovák önkéntesek és a magyar huszárság. Ebben a csatában nemcsak az elszántság, hanem a hideg fej, kreatív gondolat tudott egységet alkotni az elszántsággal. Hiszen Guyon, hogy megossza a császári csapatok erejét, huszárjait, akik egy sáncok elleni csatában használhatatlanok lettek volna, átküldte, megkerülve az állásokat, a császáriak mögé, és ott fúvatta meg a trombitákat, támadást színlelve.

A hős piarista pap eközben a frontális támadásban, a rohamozók előtt járva  az imént idézett módon bíztatta a honvédeket. Majd az egyik osztrák sánc előtt megcsóválta feje fölött keresztjét, a sánc mögötti ellenség közé dobta, és azt kiáltotta: „Hagynátok az ellenség kezébe jutni Isteneteket, és tűrnétek a mocskot zászlótokon?" A katonák nem hagyták, hanem tovább rohamoztak, és haladtak fölfelé. Sorra elfoglalták a kitűnően erődített sáncokat. Így – nagyrészt Erdősinek is köszönhetően – elfoglalták a császári állásokat.

Guyon taktikája nagyban hasonlított Görgey korábbi megtévesztő manőveréhez, aki seregét kettéosztotta, és az egyikkel maga vonult keresztül a hegyeken, és mire az ellenség észbe kapott, addigra a branyiszkói győzelemnek köszönhetően megfordult a helyzet, és az üldözöttből csaknem üldöző lett.

Ezek a történelmi tények. De mit üzen ez nekünk ma, 2014-ben?

Mindenekelőtt nincs elveszett ügy, nincs lehetetlen helyzet, ha kellően felkészülünk a feladat kihívásaira, és kellő elszántság van bennünk elhatározásaink véghezvitelére. De tanulságos Erdősi Imre későbbi élete is. A szabadságharc leverése után nem viselhette magyarosított nevét, de közben tanít, többfelé az országban, talán leghosszabb ideig Kecskeméten és felkészülten várja a változást. És eljön a kiegyezés. Ez tette lehetővé, hogy 1867. március 23-án ismét kérte a belügyminisztériumtól a névváltoztatási engedélyt.

„Tartózkodás nélkül bevallhatom, hogy mint »Erdősi« élveztem hivatásom legmagasztosabb feladatának hívséges teljesítéséből, a hadfiak sikeres gyámolításából származott jutalmat: a közelismerést” – írta kérvényében, amelyre az engedélyt 1867. október 13-án kapta meg.

Napjainkban gyakran merül fel mindannyiunkban, hogy fontos lenne nekünk is magyaroknak, hogy tiszteletet és megbecsülést jelentsen bárki számára, ha magyar nevet visel, vagy ha azt nem is, de a magyarsághoz tartozónak érzi magát. Ezért azonban meg kell dolgoznunk. És bár pillanatnyilag lehet bárki és bármelyik nemzet hátrányos vagy nehéz helyzetben, a kellő felkészültség, munka és elszánás előbb-utóbb megbecsülést és érvényt szerez azoknak, akiknek céljai, kellő hittel, felkészültséggel, akarattal párosulnak.

Emlékezzünk tehát március 15-én itt, Erdősi Imre sírjánál az igaz ügyért, a fejlődésért, egy nemzetért tenni akaró elődeinkre, és reménykedjünk, közöttünk itt is állnak olyanok, akik a jövőben képesek lesznek hasonló megbecsülést szerezni önmaguknak és nemzetünknek.

Károly Frigyes igazgató
Bolyai Gimnázium, Szombathely