2020. január 30-án került bemutatásra iskolánk meghívására az alsóbodoki kultúrház főtermében a Lucifer és az angyalok hangja című zenés színmű.
Az előadás segítségével belátást nyerhettünk ismert pop-rok sztár magánéletébe és karrierjébe. Bár az általam kedvelt magyar sztárok helyett inkább világhírű művészemberek kerültek reflektorfénybe, attól még nagyon is élvezetes előadás volt. A főszerepben Lucifer, a bukott angyal, Isten illetve a DEJA VU együttes játszott. A zenekar híres sztárok zeneszámait hozta el. A műben megemlítették Janis Joplint, Prince-et és John Lennont is. Érdekességként, számomra pedig újdonságként, kiderült az is, hogy a Beatles egyes tagjai istenkáromlók voltak, ezen igen meglepődtem.
Az előadás összességében humoros és szórakoztató volt, sokat lehetett rajta nevetni, legfőbb Luciferen. Bár kicsit hiányoltam belőle a magyar zenészeket, attól még a minőségi élő zene hatására igazán jól éreztem magam.
Vörös Péter, I. osztály tanulója