2014. október 7-én kora hajnali órákban elindultunk megnézni a történelem egyik legborzasztóbb és legfájdalmasabb színhelyét, Auschwitz-t. A kiránduláson a másodikosok, harmadikosok és negyedikesek vettek részt.
Miután megérkeztünk, két csoportra voltunk osztva osztályok szerint. Mindkét csoport magyar idegenvezetőt kapott, így szerencsére teljesen és tökéletesen megértettük, hogy mi is történt ott a második világháború alatt. Az arcok mindent elárultak, megszólalni is alig bírtunk, egyetlen kérdés merült fel bennünk: miért?
Sajnos, kicsit késtünk, így már Birkenau-ba csoportvezető nélkül kellett mennünk, és kevesebb időt is töltöttünk ott. Azután buszra szálltunk és elindultunk Krakkó felé. Ez volt az az idő, amikor lehetőségünk volt kicsit kipihenni magunkat, feldolgozni a látottakat.
Krakkó gyönyörű város. Ott fogadott minket az idegenvezető és megmutatta Krakkó szépségeit – a Wawel-t, a városháza tornyát, a Mária templomot és még sok szép helyet. Ezután következett a szabad program, amikor is lehetőségünk adódott enni, vagy szuvenírt vásárolni, vagy csak picit megpihenni.
Aztán elindultunk hazafelé. A buszban a fáradtság ellenére nagyon jó hangulat uralkodott, és még Szlovákiában is gyönyörű látvány fogadott minket, amikor is megpillanthattuk a kivilágított Árva várát.
Nagyon jó kirándulás volt Auschwitzba. Úgy gondolom, életében legalább egyszer az embernek el kell oda mennie, és Krakkó is egy olyan város, amit nem szabad lehagyni a „bakancs-listáról”
-Gál Janka, 4. oszt. tanuló-
Mivel idegenforgalmi és vállalkozói szakközépiskola vagyunk, ezért iskolánk tanárai úgy gondolták, hogy szerveznek egy exkurziót a diákok számára. Egy egész napos kirándulás volt ez. A konkrét cél Auschwitz és Birkenau volt. A programba beletartozott Krakkó városának a meglátogatása is.
Hajnalban indultunk, mivel az út elég hosszú volt. Sajnos, kicsit megkéstünk, ezért csak az auschwitzi koncentrációs tábort tudtuk megnézni tüzetesen idegenvezetők kíséretével. Ugyan voltunk a Birkenau-i táborrészben is, de azt nem jártuk végig.
Úgy gondolom, hogy legalább egyszer érdemes végigjárni és megtekinteni, mert az ott látottak alapján kicsit belebújhatunk azok bőrébe, akik elszenvedték a koncentrációs tábor szörnyűségeit.
Délután elbuszoztunk Krakkóba és idegenvezető segítségével egy kicsit körbejártuk a várost. Megnéztük a városházát, a Posztócsarnokot és a Collegium Maiust, ellátogattunk a Mária térre és Wawel-dombra, valamint megismerkedtünk a krakkói sárkány legendájával is.
Később a tanárok hagytak nekünk egy kis szabadidőt is. Ekkor körbejárhattuk a piactereket, néhányan lovas kocsiztak is, majd a nagy élmény- és tapasztalatszerzés után hazaindultunk.
Szerintem mindannyiunk nevében elmondhatom, hogy tartalmas napunk volt és hasznunkra vált ez a kis kiruccanás.
-Maronga Nikoletta Julianna-