2014. március 15-én testvériskolánkkal közösen emlékeztünk meg a szabadságharc 166. évfordulójáról, valamint gróf Esterházy János életéről, mártírhaláláról.

Az 1848/49-es szabadságharc 166. évfordulója alkalmából tartott megemlékezés Alsóbodokon kezdődött a szombathelyi Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanulóinak Ünnepi műsorával. A közös ünnepi ebéd után a nyitrai, városi temetőben megkoszorúztuk Erdősi Imre honvédpap sírját, itt ünnepi beszédet mondott Károly Frigyes, a Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium igazgatója. Ezután Nyitraújlakra mentünk, ahol az Esterházy család sírboltjánál - Esterházy János jelképes sírjánál koszorúztunk. Ezen a helyen Kukor Ferenc, testvériskolánk igazgatóhelyettesének emlékező beszéde hangzott el.

 „Na predek, za mni, tu je Pan Boch!" („Előre, utánam, velünk az Úristen”)

Kiáltja hátra roham közben Emericus Stephano piarista szerzetes tanár a 2. besztercebányai honvédzászlóalj szlovák önkénteseinek a branyiszkói csata közben.

Branyiszkó. Hát nem a magyar szabadságharc egyik fontos csatája? Mit keresnek ott szlovákok? Melyik oldalon?  És egy piarista szerzetes tanár? Hogy is hívják?  Emericus a S. Stephano Rege?

Igen. A Branyiszkói szorosban Guyon Richárd hadosztálya 1849 telén legyőzte a kiépített állásokban védekező császári csapatokat. És valóban ott harcolt a honvédseregben a szlovák önkéntesekből frissen toborzott 2. besztercebányai honvédzászlóalj és köztük tábori lelkészük. Poleszni Imre.

Hogy miért mesélem mindezt itt, Erdősi Imre sírjánál? Ez ma már bizony magyarázatra szorul.

A Görgey Artúr vezette magyar feldunai hadtest 1849 januárjában a Garam és a Vág völgyében vonult vissza az őt üldöző császári seregtestek elől. A több mint egy hónapig tartó visszavonulás végén, fárasztó menetekkel és általában vereséggel végződő kisebb összecsapások után a honvédsereg előtt két út kínálkozott kijutni a hegyek közül: a Hernád völgyén, vagy a Szepes és Sáros vármegyéket elválasztó Branyiszkó hegygerincén át. Mindkét kijáratot – a magyar seregvezér tudomása szerint – erős osztrák kötelékek szállták meg. Görgey maga, a nehezebb utat választva Branyiszkó előtt egyesítette seregeit, a szoros elfoglalását pedig a Guyon Richárd ezredes vezette hadosztályra bízta. Guyon hadosztálya jórészt újonc alakulatokból állt, melyek az eddigi összecsapások során nemigen tüntették ki magukat.

1849. január elején Guyon hadosztályával Selmecbányán állomásozott. Mivel alakulatai közül a frissen felállított második zólyom-besztercei önkéntes zászlóalj szlovák nemzetiségű legénységből állt, a selmeci piaristáktól a katonák nyelvét jól értő lelkészt kért tábori papnak. Erre a felkérésre jelentkezett önként a selmeci piarista iskola retorikatanára. Tábori lelkészként a szabadságharc végéig szolgálta a honvédsereget. Ő volt Poleszni Imre, Poleszni Ambrus cipészmester kisebbik fia, a későbbi „branyiszkói Kapisztrán,” aki a kápolnai csata után Szemere Bertalan javaslatára Erdősire magyarosította a nevét. Ő tehát az az Erdősi Imre, akinek a sírja mellett állunk most, 2014. március 15-én. És akinek nyitrai szülőházán az alábbi felirat volt egykor látható:

„Itt született 1814. nov. 4.  Erdősi Imre a branyiszkói hős pap. 
Harczriadalma között legelől járt ő a kereszttel,
hősi nevénél, ó honfi! emelj kalapot.
Szolgált Istennek, s csatasíkon küzdve honának;
megkoszorúzta nevét hála, s igaz kegyelet. / 1894. márczius 15.”

A branyiszkói csata az 1849-es téli hadjárat legfontosabb állomása volt. Görgey előzőleg szinte csapdába került egész fel-dunai hadtestével együtt, és amikor már-már kilátástalan volt a helyzete, emberfeletti munkával és magas fokú felkészültségről tanúbizonyságot téve mentette meg az osztrák gyűrűből seregét a felszereléssel együtt.

Egy lehetetlen helyzetben lévő tábornok felkészültségének, szakmai tudásának és beosztottjai elszántságának köszönhetően képes volt 165 évvel ezelőtt a már-már lehetetlen helyzetben megoldást találni. Az együtt élő népek – szlovákok és magyarok – képesek voltak egy magasabb célért, a polgári demokráciáért, szabadságért közösen harcolni. A branyiszkói csatában együtt harcolt a francia származású, Angliában született Guyon, az osztrák és szlovák felmenőkkel is rendelkező Erdősi, a besztercebányai szlovák önkéntesek és a magyar huszárság. Ebben a csatában nemcsak az elszántság, hanem a hideg fej, kreatív gondolat tudott egységet alkotni az elszántsággal. Hiszen Guyon, hogy megossza a császári csapatok erejét, huszárjait, akik egy sáncok elleni csatában használhatatlanok lettek volna, átküldte, megkerülve az állásokat, a császáriak mögé, és ott fúvatta meg a trombitákat, támadást színlelve.

A hős piarista pap eközben a frontális támadásban, a rohamozók előtt járva  az imént idézett módon bíztatta a honvédeket. Majd az egyik osztrák sánc előtt megcsóválta feje fölött keresztjét, a sánc mögötti ellenség közé dobta, és azt kiáltotta: „Hagynátok az ellenség kezébe jutni Isteneteket, és tűrnétek a mocskot zászlótokon?" A katonák nem hagyták, hanem tovább rohamoztak, és haladtak fölfelé. Sorra elfoglalták a kitűnően erődített sáncokat. Így – nagyrészt Erdősinek is köszönhetően – elfoglalták a császári állásokat.

Guyon taktikája nagyban hasonlított Görgey korábbi megtévesztő manőveréhez, aki seregét kettéosztotta, és az egyikkel maga vonult keresztül a hegyeken, és mire az ellenség észbe kapott, addigra a branyiszkói győzelemnek köszönhetően megfordult a helyzet, és az üldözöttből csaknem üldöző lett.

Ezek a történelmi tények. De mit üzen ez nekünk ma, 2014-ben?

Mindenekelőtt nincs elveszett ügy, nincs lehetetlen helyzet, ha kellően felkészülünk a feladat kihívásaira, és kellő elszántság van bennünk elhatározásaink véghezvitelére. De tanulságos Erdősi Imre későbbi élete is. A szabadságharc leverése után nem viselhette magyarosított nevét, de közben tanít, többfelé az országban, talán leghosszabb ideig Kecskeméten és felkészülten várja a változást. És eljön a kiegyezés. Ez tette lehetővé, hogy 1867. március 23-án ismét kérte a belügyminisztériumtól a névváltoztatási engedélyt.

„Tartózkodás nélkül bevallhatom, hogy mint »Erdősi« élveztem hivatásom legmagasztosabb feladatának hívséges teljesítéséből, a hadfiak sikeres gyámolításából származott jutalmat: a közelismerést” – írta kérvényében, amelyre az engedélyt 1867. október 13-án kapta meg.

Napjainkban gyakran merül fel mindannyiunkban, hogy fontos lenne nekünk is magyaroknak, hogy tiszteletet és megbecsülést jelentsen bárki számára, ha magyar nevet visel, vagy ha azt nem is, de a magyarsághoz tartozónak érzi magát. Ezért azonban meg kell dolgoznunk. És bár pillanatnyilag lehet bárki és bármelyik nemzet hátrányos vagy nehéz helyzetben, a kellő felkészültség, munka és elszánás előbb-utóbb megbecsülést és érvényt szerez azoknak, akiknek céljai, kellő hittel, felkészültséggel, akarattal párosulnak.

Emlékezzünk tehát március 15-én itt, Erdősi Imre sírjánál az igaz ügyért, a fejlődésért, egy nemzetért tenni akaró elődeinkre, és reménykedjünk, közöttünk itt is állnak olyanok, akik a jövőben képesek lesznek hasonló megbecsülést szerezni önmaguknak és nemzetünknek.

Károly Frigyes igazgató
Bolyai Gimnázium, Szombathely

A Kálvária ereje
Emlékező beszéd Esterházy János jelképes sírjánál
2014. március 15. Nyitraújlak

Amikor Alsóbodokra érkezem, soha nem mulasztom el végigjárni az Esterházy János szenvedéstörténetére emlékeztető kálváriát. A meredek dombon felfelé haladva a láb egy kicsit lankad, a tüdő zihál, mégis mindig, mire felérek az utolsó stációhoz, egészen különös erőt érzek magamban. Ez a lelkiállapot lépésről lépésre alakul ki, ahogy végigkövetem Esterházy János keresztútját.
Nem titkolom: gróf Esterházy Jánost egyik példaképemnek tartom.
A példaképek értékeket, eszményeket, pozitív mintákat közvetítenek felénk. Milyen értékeket mutat nekünk a mártír politikus sorsa?
Például az ókorból ismert aurea mediocritas, az arany középút eszményét. Az egészséges emberi lélek óvakodik a szélsőségektől: Esterházy János így vall erről: ”a nyilaskeresztes beállítottság épp oly távol idegen számunkra, mint a bolsevisták sarlós kalapácsa” A mi jelünk a kereszt és nem a horogkereszt!”
Fontos érték a közösség iránti elkötelezettség, felelősségérzet. Az európai társadalmak fejlődése során az individualizmus, az egyéni érdek érvényesítése mindig sokkal erősebb volt, mint más földrészek társadalmaiban. A természetesen szerveződő közösségeket aztán régiónkban a kommunista diktatúrák szétzúzták, manapság pedig a globalizálódó világ erősíti az önző szemléletet. Ezzel szemben Esterházy János 1938 novemberében, amikor az első bécsi döntéssel a Felvidék magyarok lakta területeinek nagy része visszatért, ő a nehezebb és kockázatosabb utat választotta: a tisói Szlovákiában maradt, mivel úgy ítélte meg: nagyobb szüksége van rá az ottmaradt 60-70 ezer fős magyar közösségnek.
Különösen fontos erénynek tekinthetjük a keresztény erkölcsön alapuló politizálást, melyet a reformkorban Kölcsey Ferenc nevéhez kötődött. Ha változik is a politikai széljárás, ragaszkodjunk az alapvető elveinkhez – vallotta a Himnusz szerzője. Így tett Esterházy is, amikor 1942-ben egyedül nem szavazta meg a zsidók deportálását jelentő törvényjavaslatot, később zsidók, lengyelek, csehek és szlovákok ezreit menekített a biztos haláltól.
„A becsület mindennél többet ér!” tudjuk a dalszövegből, de becsületesnek maradni egy minden részletében becstelen világban, irdatlan feladat, kevesek sajátja. A gróf naiv becsületességét mutatja, hogy 1945 áprilisában önként felkereste Gustáv Husák kommunista belügyi megbízottat, hogy igazolja: bűntelennek tartja magát, s ezért nincs szándéka rejtőzködni, vagy szökni.
Husák nem bajlódott ilyen etikai kategóriákkal, s átadta a szovjet titkosszolgálatnak. A rettegett KGB a Szovjetunióba hurcolta, ahol 10 év kényszermunkára ítélték. Így került a GULÁG-ra. Útközben tovább kísérte a krisztusi sors: köztörvényes bűnözők a vagonban megfosztották ruháitól.
A munkatáborokban a visszaemlékezések szerint általában nem az maradt életben, aki fizikailag erős, izmos volt, hanem aki lelkierejével tűnt ki. Esterházy János, bár az északi sarkkörön túli embertelen körülmények között több súlyos betegséget, pl. ólommérgezést kapott, képes volt pártfogásába venni, gyámolítani másokat, így megyénk szülöttét, az akkor húszéves celldömölki Hetényi Józsi bácsit is.
Az önfeláldozás, és alázat nehezen megrázó és emberfeletti példáját tapasztalhatjuk, amikor halálraítéltként a pozsonyi börtönben raboskodó súlyos tüdőbeteg, lázas gróf két napig nem ivott vizet, nehogy a cellatársait megfertőzze, mivel a cella lakóinak csak egy közös bögréjük volt a vízivásra.
1949 májusában rövid időre kórházba került, szabadabb körülmények közé, rokonai, barátai sürgették, szökjön meg diplomáciai kocsin Bécsbe, de nem ment, hiszen nem érezte magát bűnösnek, tehát nincs miért elszöknie. Tudatosan vállalta sorsát, s nem akarta elhagyni hazáját. Ugyanez történt egyébként száz évvel azelőtt az aradi vértanúkkal Világos után, akiknek az orosz tisztek szinte felkínálták a menekülés lehetőségét, de nem éltek vele, hasonló megfontolásból, mint Esterházy János tette.

Fontos, hogy Esterházy János értékközvetítő szerepe, erkölcsi példája minél szélesebb körben legyen ismert. Erre szolgál a boldoggá avatási eljárása, s ezt segíti szülőhazája, Zoboralja azon elszánt és elkötelezett magyarjainak arra irányuló igyekezete, hogy méltó módon ápolják Esterházy János kultuszát.
Mértékletesség,
A közösség szolgálata
Szilárd keresztény erkölcsiség
Állhatatosság
Becsületesség
Önfeláldozás
Tisztesség
Ezeknek az Esterházy Jánosban megtestesülő értékeknek, erényeknek sugárzó erejét érezhetjük a kálvária farönk-stációinak végigjárása során.
De nem csak ott! A mártírsorsú politikus életpéldázata a felvidéki magyaroknak, végül is minden embertársunknak adhat támaszt és útmutatást a kritikus politikai szituációk és nehéz személyes élethelyzetek között.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

Kukor Ferenc igazgatóhelyettes
Bolyai Gimnázium, Szombathely