Legyél te is a mi iskolánk diákja, biztosan nem bánod meg!

November 16-án pénteken iskolánk kitárta kapuját azon diákok részére, akik a kilencedik évfolyam végeztével nálunk szándékoznak tanulni.
A nyílt nap programja a Paulisz rancson kezdődött, ahol az igazgató úr köszöntötte a megjelent tanulókat és szüleiket.

A program egyik része az iskola bemutatása volt, amit a II.osztály tanulói vállalták prezentáció formájában. Itt elmondták, hogy az iskolában milyen szakon lehet tanulni és milyenek a lehetőségek a tanulás és továbbtanulás terén.
A továbbiakban a negyedikesek léptek színre akik egy kvízt kreáltak a nebulóknak. A kvíz annyira jól sikerült,hogy holtverseny alakult ki.
A továbbiakban Zsapka Attila csillogtatta meg zenei repertoárját. Ezután az egykori diákok, név szerint Pásztor Erik és Stégmár Tamás, akik ma már sikeres vállalkozók, mesélték el, hogyan lehet érvényesülni a tanulmányok befejezése után.
Kihangsúlyozták: ha van célod, menj utána és ha nem szereted, hogy valaki megmondja neked, mit csinálj, akkor ebben, vagyis a mi iskolánkban van a helyed, mivel itt megtanulod, hogy legyél majd te a főnök!
Ezután a kilencedikes tanulók a szülőkkel együtt az igazgató úr vezetésével megnézték az iskolát és a két kollégiumot. De a nyílt nap nem így ért véget, ugyanis Paulisz Boldizsár alapító úr még meg is vendégelte az ide érkezőket. Így senki sem távozott haza éhesen és üres gyomorral.
A diákoknak nagyon tetszett ez a nap, és reméljük,hogy a jövő iskolaévet már a mi iskolánkban kezdik.

Gál Janka
2.osztályos tanuló

nyitottnap-201211 03 tnff