2020. márc. 9-én Szomolai Tibor könyvbemutatóján voltunk. A főként Csallóközben ismert prózaíró többek között építészmérnök, vállalkozó. Előadást úgy kezdte, hogy bemutatkozott és elmesélte élettörténetét.
Övé Szlovákia legnagyobb gombafeldolgozója, ahol cigányokat dolgoztat. A könyvei írásával főként télen és tavasszal foglalkozik, amikor nincs gombaszezon. Tíz évvel ezelőtt fordult komolyabban a regényírás felé.
Beszélt arról, hogyan is indult az élete, milyen iskolákat végzett és, hogy milyen céljai voltak a jövőjét illetően. Elmesélte az állandó nehézségeit és akadályait, amikbe ütközött az évek során. Majd beszélt néhány kedves barátjáról is. Később szót ejtett arról a hosszú és fáradságos folyamatról, ahogy a könyveit megalkotta, vagyis a tartalmi összegzéstől a cím kitalálásán át a könyv borítójának megtervezéséig, amelyeknek oldalát jellegzetes módon mindig pántlikával díszíti. S végül mesélt az eddig megjelent könyveiről.
Az első könyv, amit bemutatott, a Fáklyavivő volt. Ebben a kereszténységről és a papokról ír. A második könyve a Felvidéki saga, melyben felvidéki családok történetei szerepelnek. Az utolsó könyv pedig A klán, ami egy politikai maffiózóregény. Leírja az 1980-as, ´90-es évek alvilági politikáját. A legérdekesebb része az 1999-ben a szerdahelyi Fontána bárban történt Pápayak lemészárolása, amely a történelem egyik legnagyobb eddigi alvilági lövöldözése volt. Azt is elárulta, hogy a jövőben elkészül egy következő könyve, amely a cigányokról fog szólni.
Mindez nagyon érdekes volt és tök jó délutáni program.
Odzgan Markus, Penke Lívia, Vörös Péter 1. osztályos tanulók