Magyar Tannyelvű Magán-szakközépiskola

Nagy Lívia

Hová jutottam?
2004-ben az alsóbodoki Magyar Tannyelvű Magán-szakközépiskolán letett érettségim után tanulmányaimat Pozsonyban, a Közgazdasági Egyetemen folytattam. Nem volt kérdéses számomra, hogy mit szeretnék tanulni, hogy mi akarok lenni. Mondhatom egyszerűen: életemben vagy régész akartam lenni, vagy bankban akartam dolgozni. Az elsőről letettem, mert olyan leletek, amelyek vonzottak, itt közelben nem találhatóak, s szégyen, nem szégyen anyás vagyok, közel akartam maradni a családomhoz. Így maradt a bank. Megjegyzem, mindig szerettem a történelmet, ha szabadidőm engedi, örömmel bővítem ismereteimet e téren is...

Az első három évben nemzetgazdasági ismereteket szereztem, utána specializálódtunk az egyetemen, ha lehet ezt így nevezni. Nem írnám azt, hogy mindenki specializációt választhatott magának, mert ez így nem igaz. Tanulmányi átlag szerint voltunk szétosztva, persze, a jó tanulók választhattak "rosszabb" specializációt is, de a rossz átlagúak nem kerülhettek a jobb specializációkba. Szerencsém volt, mert én bekerültem oda, ahova akartam, a legjobbak közé, az FBI-ba /Financie, Bankovníctvo, Investovanie (Pénzügyek, Bank, Befektetések)/.

Tanulmányaim első éveiben rövidtávú brigádmunkákat vállaltam különféle cégekben /nyomda, raktár, iroda.../, hogy pici pénzt keressek, s legalább ennyivel hozzájáruljak tanulmányaim költségeinek fedezéséhez, persze gyakorlatszerzésnek sem volt rossz a dolog. Harmadikos voltam, mikor bekerültem az UniCredit Bank-ba brigádosnak a kölcsönök feldolgozásának az osztályára. Archiválással kezdtem, s fokozatosan feldolgoztam magam főiskolás ötödikes koromra az "ideiglenes munkavállalók csoportvezetője és koordinátora" pozícióra. Nagyon élveztem a kollaterális kártyák feldolgozását (retail, kiskereskedelmi- és társasági/vállalati kölcsönök bebiztosításainak nyilvántartását az Szlovák Nemzeti Bank követelményei szerint a belső bankrendszerben), kollégáim munkájának ellenőrzését, dokumentumok belső és külső ellenőrzésre való elkészítését... Nem is kerestem magamnak a főiskolai tanulmányaim befejezése után semmilyen helyet, én ott akartam maradni, ugyanazt akartam csinálni, egyszóval beleestem abba a munkába. Munkámmal elégedett volt a főnököm is, ezért fel is vett. Loan Officer - Senior (Hitelügyintéző - vezető) pozícióban dolgoztam egészen most októberig, mikor elfogadtam egy konkurrens bank munkaajánlatát.

Nem volt könnyű döntés, sokáig gondolkoztam, hogy átigazoljak-e, vagy sem, mivel tipikus bika vagyok, nem szívesen változtatok a megszokott dolgokon, még ha nem is tökéletesek azok..., de mint mondják, egyszer mindenkinek betelik a pohár, s ez a pillanat nálam is eljött...

Jelenleg a Sberbank Slovensko, a. s. alkalmazottja vagyok kereskedelmi szakelőadó pozícióban. Egyike vagyok annak a nyolc embernek, aki keze alatt átmegy az összes kölcsön, amit a bank folyósít természetes személyeknek. Mi ellenőrizzük, hogy rendben van-e jóváhagyva a kliens kölcsöne, ha igen, elkészítjük a kliens szerződését, ha nem, konzultáljuk az esetleges hibákat a jóváhagyókkal, ellenőrizzük a kliens által beterjesztett dokumentumokat, hogy elegendők-e a kölcsön folyósításához, ha igen, folyósítjuk a kölcsönt, ha nem felvesszük a kapcsolatot az illetékes bankfiókkal, kollaterál kártyákat, függelékeket készítünk...

Nagyon élvezem ezt a munkát, mivel minden eset más, nincs két egyforma kölcsön, de tisztában vagyok azzal is, hogy ez egy nagyon felelősségteljes munka - általában jogi végzettségű emberek végzik (pl. nem mindegy, hogy Jankot vagy Jankát írok, vagy, hogy hány nullát írok utaláskor...). Azzal is tisztában vagyok, hogy ez olyan munka, amit hosszú távon csak szívvel lehet csinálni, mert soha nem tudod, mit hoz a holnap, hány kliens fog betérni a mi bankunkba kölcsönért, s ezért sokszor kell túlórázni.

Hogyan segített ehhez hozzá a bodoki középiskola?
Próbálom röviden:
- anyanyelvemen tanulhattam,
- családi, baráti légkör,
- szuper felszereltség,
- gyönyörű épület (motiváló, modern, nem hasonlít a hagyományos iskolákhoz)
- bentlakás (rancs, maga a mennyország volt ott lakni, mesés környezet - medence, lovak, teniszpálya, pálya - játszótér közel...)
- nagylelkű, odaadó, kedves, fiatal vagy lélekben fiatal, jól képzett tanári gárda,
- szuper kirándulási lehetőségek,
- szakkörök,
- bulik,
- barátok, akiket ott szereztem,
- Boldi bácsi tanácsai..., és sorolhatnám, minden szuper volt, szívesen jártam oda, csak ajánlani tudom!!!!

Jelenlegi tapasztalataim alapján mit üzennék a mostani középiskolás korosztálynak?
Légy mindig önmagad, becsületes, tisztességes, szorgalmas, s előbb-utóbb megkapod méltó jutalmad. Mint minden kornak van jelképe, ennek is - a fagyi és a madár. S miért pont ez a két dolog?! Mivel sok helyen érvényes: aki nem nyal, az repül, de ennek ellenére hinni kell az igazságban, saját képességeinkben, álmainkban, s azután kell menni, nem alább adni, nem megalkudni, nem elmosódni a tömegben, s akkor előbb-utóbb sikerül... Lehet, nem rögtön, lehet, hogy göröngyös lesz az út, de minden akadállyal formálódunk, belsőleg erősödünk, hogy teljesen felkészültek legyünk arra a pillanatra, mikor elérjük a célunk... Csak akarni és kitartani kell...