Magyar Tannyelvű Magán-szakközépiskola

Kluka Tamás

Hová jutottam?
2004-ben a bodoki Magyar Tannyelvű Magán-szakközépiskolán letett érettségi után a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem KETK-án folytattam tanulmányaim. Itt fizika és informatika szakos tanárnak tanultam. Az informatika szak nem volt kérdéses, mindig is érdekeltek a számítógépek és az azzal kapcsolatos dolgok. A középiskolán folytatott tanulmányaim során többször is részt vettem informatika versenyeken. Viszont az informatika mellé kellett még egy szakot választani, itt több alternatíva is szóba jött. Végül a fizika mellett döntöttem, hiszen szerettem volna egy olyan szakot, amely nem áll távol az informatikától és ez mellett érdekel is...

Ez azért sem volt egyszerű döntés, mert Bodokon az iskolában nem tanultam fizikát. Ugyanakkor tanáraim támogattak, itt külön köszönetet kell, hogy mondjak Ferencz Márton informatika tanáromnak, aki ellátott könyvekkel, így végül a nyári szünetem tanulással telt, ugyanakkor sikerült eljutnom egy olyan szintre, hogy ne valljak szégyent.

Az egyetem elején sokat küzdöttem a fizikával, hiszen nem volt egyszerű pótolni a lemaradást. Ugyanakkor a legtöbben a matekon buktak (fizika és informatika szakon egyaránt). Itt emelt fővel vettem az akadályokat, hiszen Göbő Sándor tanár úr alaposan át vette velünk a tananyagot. A középiskola negyedik évfolyamában a deriválásról és az integrálásról tanultunk. (máig nem felejtem el, hogy vezette be a tananyagot, olyan egyszerűséggel, érthetően beszélt róla, hogy az alsó tagozatos csemeték is megértették volna). Meglepetésemre sokan egyetemen hallottak ezekről először, többek közt olyanok is, akik gimnáziumból jöttek. Így hát annak ellenére, hogy a középiskolán nem tanultam fizikát, mégis hálával tartozom volt tanáraimnak. Azt, hogy mekkora fába is vágtam a fejszémet, talán jobban tükrözik a számok: amikor 2004-ben elkezdtem az egyetemet, fizika szakon 14-en kezdtünk magyarul, 2007-ben a szigorlaton 5-en maradtunk, így végük a szlovák csoporthoz csatoltak. 2009-ben 3 diplomáztunk. Az informatika szerencsére nem volt olyan vészes, hiszen középiskolán is emelt óraszámban tanultunk informatikát. Még talán meg említeném, hogy az 2009-ben TDK-át nyertem az egyetemen fizikából.

Az egyetem folyamán nagy előnyét élveztem annak, hogy a didaktika/pszichológia tantárgyakra, szinte alig kellett készülnöm a gimnáziumot végzett csoporttársaimmal szemben. Hiszen olyan dolgokat, mint a Maslow-piramis, vérmérsékletek, stb., átvették velünk tanáraink a menedzsment, marketing és egyéb órákon.

Ami nem közvetlenül a tanulást illeti, az egyetem folyamán kétszer voltam az Egyesült Államokban nyári diák programon. Szerencsére a nyelvi alapokat elsajátítottam a középiskola folyamán, hiszen alapiskolában, csak németül tanultunk. Itt rengeteg barátot szereztem, az utazásaim során sok tapasztalatot és emléket gyűjtöttem.

Az egyetem befejeztével 2009-ben, Gútára a Corvin Mátyás Alapiskolába mentem tanítani. Itt ismerkedtem meg a tanítás mesterségével úgy igazából. Rengeteg eredményes versenyen vettem részt a diákjaimmal, de ami még ennél is nagyobb örömmel telít el, hogy messziről köszönnek, ha meglátnak az utcán, illetve megszólítanak a facebookon.

2011-ben Szencre költöztem, itt folytattam a tanítást egy fokkal magasabb szinten a Szenczi M. Albert gimnáziumban, ahol máig is fizikát és informatikát tanítok. 2012-től fizika tanár hiányában elkezdtem tanítani az itteni alapiskolában is, illetve 2013-ban a Féli Alapiskolában. Így most három helyen tanítok fizikát és informatikát. Fontosnak tartom, hogy a gyerekek anyanyelvükön tanulhassanak, hiszen így értik meg legjobban a diákok az összefüggéseket. Ne értsen senki se félre, a nyelv is fontos, de csak, mint eszköz.

Miben, s hogyan segített engem hozzá mindehhez a bodoki középiskola?
Az igazat megvallva 2009-ben, amikor 9.-es voltam Nagycétényben és arról kellett döntenem, hogy hol folytatom alapiskola után a tanulmányaimat, nem volt konkrét elképzelésem, mit is szeretnék elérni az életben. Egyetlen dolgot tudtam biztosan, hogy magyarul szeretném folytatni a tanulmányaimat. Akkoriban, aki magyarul szeretett volna tovább tanulni a környéken, annak nem volt könnyű dolga, hiszen legközelebb Érsekújvárban volt magyar középiskola. Nem részletezett okok miatt, ezek nálam nem jöttek számításba, így az udvardi iskolába adtam be kérvényem. Majd jött a hír, hogy az udvardi iskolának kihelyezett osztálya megnyílik Bodokon. Ezek után nem volt min gondolkoznom.

Érdekesen kezdődött az iskolaév, egyben az iskola élete. Hiszen az egész iskolában mindössze 18-an voltunk diákok. Talán többen voltak a tanárok, mint mi. Természetesen felettünk nem volt évfolyam, így végig mi voltunk a legidősebbek, ennek meg volt az előnye is, hiszen minket a tanárokon kívül nem volt kinek szivatni. Emlékszem az avatásra, amikor a tanárok avattak.

Az iskola épülete is érdekes volt, hiszen kívülről semmi sem tükrözte, hogy ez egy iskola lenne, belülről is csak hosszas kételkedés után hitte el az ember.

Nem egész egy év után önállósult az iskola, és így már nem tartozott az udvardi iskola fennhatósága alá. Akkoriban kicsit aggódtam, hogy ez nem volt jó döntés, de szerencsére az iskolának sikerült fennmaradnia.

A csúcs szuper felszereltség ellenére (olyan informatika teremről, akkoriban más iskolák csak álmodhattak), meg kell, hogy mondjam, a leghálásabb a tanáraimnak vagyok, és ezt nem azért mondom, mert én is tanár vagyok, de lehet, sőt biztos, hogy ez az egyik fő ok, hogy magam is az lettem. Természetesen mindegyik tanárunk más volt, de általánosan igaz volt a tanári karra, hogy fiatalok voltak (akik korban nem, azok gondolkozásukban), energikusak, segítőkészek, önfeláldozók. Így tanári praxisom során is kevés ilyen nagylelkű pedagógussal találkoztam, amilyenek nekünk jutottak.

Nem felejtem el a közös tábortüzezéseket, a rengeteg iskolai akciót, ahol felügyeltek, de közben hangulatossá is tették azt, a délutáni angol dráma kört, a hortobágyi nyári tábort és még sorolhatnám.

A kezdeti nehézségek ellenére az osztály nagyon jól összekovácsolódott. Így nagyon élvezetesek voltak a közös kirándulások, sítúrák, ahol rengeteg élménnyel gazdagodtunk. Nyaranként többnapos külföldi kirándulásokra jártunk (pl. Horvátország, Olaszország), ilyen helyekről a legtöbb iskolában akkoriban csak álmodhattak a diákok. Később, ahogy fokozatosan bővült az iskola új osztályokkal még több barátra leltünk, mindemellett az iskola végig megmaradt családiasnak.

Jelenlegi tapasztalataim alapján mit üzennék a mostani középiskolás korosztálynak?
…ezt rövidre fognám
A diákoknak azt üzenem, hogy tartsanak ki az álmaik mellett, de amellett őrizzék meg magyar identitásukat is - csak a döglött hal úszik az árral!